Demokratikus közepet építenének
SZDSZ: továbbra is érvényes az MDF-fel kötött együttműködés
Az SZDSZ úgy tekinti, hogy továbbra is érvényes az MDF-fel kötött választási együttműködés - közölte az MTI-vel a szabad demokraták fővárosi elnöke pénteken az MDF budapesti választmányában történtek kapcsán.
2010.02.12 12:13MTIBoruzs András hozzátette, az MDF-től azt a tájékoztatást kapták, hogy a csütörtök esti MDF-es fővárosi választmányi ülést alapszabály-ellenesen hívták össze. Kijelentette, hogy a szabad demokraták célja továbbra is a demokratikus közép létrehozása.
Szegner László csütörtökön közölte azt az MTI-vel, hogy az MDF budapesti választmányának 13 tagja este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek őt, Óbuda alpolgármesterét választják.
Szegner László közleményében azt írta, a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen az ülésen. Lévai Zoltán akkor az MTI-nek jelezte, hogy a választmány ülését csak ő hívhatja össze, a tagoknak ehhez nincs joguk.
Kerék-Bárczy Szabolcs pénteken nyilatkozott az ügyben az MTI-nek arról, hogy az MDF vezetése továbbra is Lévai Zoltánt tartja a fővárosi választmány elnökének, mert szerintük szabálytalan volt a testület ülésének összehívása, így a Lévai Zoltán visszahívásáról született döntés is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


