Újabb tíz vállalkozói szerződés
Csontvázak, szekrények: újabb feljelentések a BKV-nál
Lapértesülések szerint újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést pénteken Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
2010.02.12 07:26Magyar NemzetA Magyar Nemzet pénteki száma ismerteti, hogy a fővárosi közlekedési cég eddig már 28 esetben fordult a rendőrséghez különböző tanácsadói és vállalkozói szerződések ügyében bűncselekmények gyanúja miatt.
A Magyar Nemzet - amely fel is sorolja azt a tíz céget, amelyhez az új feljelentés kötődik - azt állítja, hogy a nyomozók különböző BKV-rendezvényekhez kapcsolódó szerződéseket is vizsgálhatnak, például az UV villamosok búcsúztató ünnepségét és a 120 éves a HÉV és a villamosok húszmillió forintba kerülő rendezvényeit.
Az érintett cégek többsége ahhoz a kommunikációs és marketingterülethez tartozik, amelyet a február 5-e óta házi őrizetben lévő Regőczi Miklós felügyelt - olvasható a napilapban. A Magyar Nemzet szerint a jövő héten további feljelentéseket tesz majd Kocsis István.
Kapcsolódó írások:
- Demszky a BKV-bizottság előtt: "A MeH tévedett, volt szerződésük Mesterházy Ernővel"
- Itt a hét BKV-s feljelentése: Kocsis István egy HÉV-beruházással kapcsolatban fordul a rendőrséghez
- Felment a vérnyomása: a tököli rabkórházba szállították Mesterházy Ernőt
- BKV-bizottság - Demszkyt, Ikvai-Szabót és Székelyt hallgatják ma meg
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


