Tizenkettedik alkalommal elemez
Ma tartja országértékelőjét Orbán
Ma tartja hagyományos országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki 1999 óta most tizenkettedik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét.
2010.02.05 07:33MTIA helyszín a budapesti Millenáris Park Teátrum lesz, ahol délután három órakor kezdődik a rendezvény. A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet, amelyet azóta minden január és március között a fővárosban mond el.
Az idei országértékelő újdonsága, hogy Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon arra kérte "rajongóit", tegyenek javaslatokat a beszéd tartalmával kapcsolatban. A felhívásra több százan írták meg ötleteiket, a pártelnök pedig úgy reagált: a komoly javaslatok beépítésén dolgozik.
Balog Zoltán, a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott: idei felkérésükben azt kezdeményezték, hogy az eddigi időszak értékelésén túl a jövőre vonatkozó témákat is érintsen Orbán Viktor.
Tavalyi, március 6-án tartott országértékelőjében Orbán Viktor az "Új irány, Magyarország, új irány, magyarok" jelszót hirdette meg. A Fidesz elnöke 2009-ben nemzedéki összefogásra buzdított, és a józan piacgazdaság korszakát jósolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


