Rományi Béla kilenc szavazatot kapott
Gondolta volna? Nem sikerült elnököt jelölni az MTV élére
Az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségnek pénteken nem sikerült elnököt jelölni a cég élére - értesült az MTI kuratóriumi forrásokból.
2010.01.29 13:19MTIAz MTI információi szerint kilencen szavaztak Rományi Bélára, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy megkapja a szükséges kétharmados többséget, miután ehhez tíz szavazatra lett volna szükség.
Mellette Havasi János öt, Jutasi Zoltán pedig egy szavazatot kapott. A kuratórium elnöksége az MTI információi szerint ezután döntött arról, hogy kiírja az új pályázatot, amelynek részleteit a következő ülésükön tárgyalják meg.
Az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségnek hetedszer sem sikerült elnököt jelölni a cég élére.
Rudi Zoltánnak, az MTV elnökének mandátuma 2008. március 5-én járt le, a médiatörvény 1995. évi elfogadása óta ő volt a Magyar Televízió első elnöke, akinek sikerült kitöltenie hivatali idejét. Azóta nem sikerült tévéelnököt választani.
Rudi Zoltán megbízatásának lejárta óta az elnöki teendőket - ügyvezetőként - Medveczky Balázs, a gazdálkodásért és a stratégiatervezésért felelős alelnök látja el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06