50 ezer önkéntessel büszkélkedhetnek
Több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez eddig
Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól, az önkéntesek száma pedig már meghaladja az 50 ezret - közölte Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. A párt kampánynyitója március 15-én lesz a fővárosban.
2010.01.28 13:01MTIA Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján kifejtette: a legtöbb önkéntes a közép-magyarországi régióból jelentkezett, többségük nő. A cél az, hogy minél több olyan ember csatlakozzon a Fidesz választási felkészüléséhez, majd később a kampányához, aki eddig még nem vett részt aktívan a közéletben - fűzte hozzá Nyitrai Zsolt. A jelentkezések számából - eddig pontosan 50.197 - az látszik, hogy egyre több olyan ember van az országban, aki tevőlegesen is részt akar venni a változásban - vélekedett.
Tájékoztatása szerint az önkéntesek feladata lehet irodai ügyelet, ajánlószelvények gyűjtése, direkt marketing levelek kihordása, további toborzás, telefonhívások, elektronikus levelek kiküldése és sms-küldés. Kérdésre elmondta, százezer önkéntest szeretnének toborozni. Az adománygyűjtéssel kapcsolatban Nyitrai Zsolt kifejtette: a több mint 130 millió forintnyi adomány körülbelül 41 ezer befizetésből gyűlt össze 2-2,5 hét alatt.
Az átlagos támogatás fejenként 3.200 forint, a leggyakoribb összeg pedig 5 ezer forint volt. Jellemzően kisebb összegekből állt össze a 130 millió forint, de volt olyan adományozó is, aki egymillió forintot utalt - mondta. A kiadásokkal összefüggésben kérdésre közölte: már ezekből az adományokból finanszírozták az önkéntesnek való jelentkezést ösztönző óriásplakátokra eddig fordított mintegy 20 millió forintot.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett, Orbán Viktor Fidesz-elnök az év első napjaiban küldött levelet a párt támogatóinak, amelyben arra kérte őket, jelentkezzenek önkéntesnek, és ha tudják, támogassák a Fidesz választási felkészülését, kampányát anyagilag. Sem az adománygyűjtés, sem az önkéntestoborzás nem ért még véget - tette hozzá az operatív igazgató.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


