A magyar növekedés az igennel kezdődik -véli Orbán
Orbán: Magyarországon erős magán-tulajdonosokra van szükség
Orbán Viktor szerint a munka, a tudás és a felelős kormányzás az ország növekedésének előfeltétele. A Fidesz elnöke erről csütörtökön Debrecenben beszélt, miután a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében helyi kis- és középvállalkozókkal találkozott.
2008.02.21 14:50MTIAz ellenzéki vezető kitért arra, hogy Magyarországon erős köztulajdonra és magántulajdonosokra van szükség. Orbán Viktor a legfontosabbnak a növekedés újraindítását nevezte. A növekedés előfeltételeként jelölte meg a munkát, amihez egészség kell, a tudást, hogy legyen szakképzett munkaerő és a felelős kormányzást, ami versenyképessé teszi az országot.
A politikus ugyanakkor - a népszavazásra is utalva - megjegyezte: a magyar növekedés is az igennel kezdődik. Igent kell mondani a gazdasági növekedésre, a kis- és középvállalkozásokra, a nagyobb szaktudásra, a több támogatásra, a jobb egészségügyre. Orbán Viktor szerint nem kell a kormánynak megváltania a világot, vannak néhányan, akik szívesen segítenek ebben, mint például a kis- és középvállalkozások.
Ehhez azonban - tette hozzá - kell egy olyan kormány, amelyik nem hagyja magára őket, hanem bevonja a gazdaságpolitikába, sőt feladatokat is hajlandó átadni az önszervezéseik számára. Az MTI tudósítójának felvetésére Orbán Viktor megjegyezte: a tulajdon a legtöbb embert lehangolja, mert arra gondol, hogy nincstelen.
Magyarországnak is ez az egyik legsúlyosabb gondja, maga az ország is egyre kifosztottabb - fogalmazott. Mint mondta, a magántulajdon mellett erős köztulajdonra van szükség, és a köztulajdonon "mindenki közös tulajdonát" érti.
Megítélése szerint az olyan ágazatoknak, illetve cégeknek, mint az egészségügy, a felsőoktatás, a közoktatás, a szerencsejátékból származó bevételek, a villamos művek, vagy az atomerőmű, köztulajdonban kell maradniuk. A polgárok tulajdonszerzése a munkán át vezet - mondta Orbán Viktor Debrecenben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06