Sajtószabadságot sértő döntés Bánó letiltása?
Karsai József állítja, őt nem sértette meg Bánó András
Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. A szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében felháborodását fejezte ki a sajtószabadságot sértő döntés miatt.
2008.02.21 10:19MTI
"Kijelentem, hogy engem Bánó András a Kereszttűz műsorában semmilyen formában nem sértett meg. Nem tett semmi olyan utalást, ami akár a politikai, akár a személyi jogaimat sértette volna" - hangsúlyozta. Mint írta, a riporter dolga az, hogy feltegye kérdéseit, a képviselőnek pedig válaszolnia kell arra a legjobb tudása szerint. Közölte, úgy látja, a Bánó Andrással szembeni eljárás súlyosan sérti a sajtószabadságot, és "alkalmas lehet arra, hogy megfélemlítse az egész magyar sajtót, minden újságírót".
Karsai József azt kérte az MTV Etikai Bizottságától, vizsgálja felül állásfoglalását, és a sajtószabadság érdekében változtassa meg döntését, ellenkező esetben veszélybe kerülhet minden televíziós politikai műsor. A csütörtöki Népszavában megjelentek szerint a döntést Dobos Menyhért, az MTV közéleti igazgatója hozta meg, miután a műsorvezető ellen etikai panaszok merültek fel.
A vizsgálat indoklása szerint Bánó András Karsai József szocialista országgyűlési képviselővel "indulatosan" beszélt az egészségbiztosítási reform kapcsán, a másik esetben pedig "érzelmektől túlfűtött" volt, amikor Tarlós Istvánnal, a Fidesz népszavazási kampányának irányítójával készített interjút. Bánó András a lapnak nyilatkozva érthetetlennek nevezte a döntést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


