"Le szeretnék zárni a Gyurcsány-korszakot"
Fidesz: az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül
Az MSZP minden idők "legbrutálisabb, legmocskosabb és leggátlástalanabb" kampányára készül, a szocialisták Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készítik elő - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
2010.01.10 15:01MTIAz MSZP még soha nem állt ilyen rosszul, gyakorlatilag a túléléséért küzd - jelentette ki a fideszes politikus, hozzátéve: a szocialisták jól láthatóan Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készítik elő minden rendelkezésre álló eszközzel.
A helyettes szóvivő azt mondta: az emberek le szeretnék zárni a Gyurcsány-korszakot, az MSZP azonban minden módszert felhasznál, semmitől sem riad vissza. Hozzátette: az elmúlt napokban annyi hazugsággal vádolták a Fideszt, ami egy teljes kampányra is sok lenne. Külön szólt a benzintender ügyéről, amelynek kapcsán a szocialisták a Fidesz vádolják, miközben az MSZP-s és SZDSZ-s képviselők akadályozták meg az ügyről tárgyaló honvédelmi bizottság határozatképességét, s azt, hogy kérdéseket lehessen feltenni.
Kitért arra is, hogy Molnár Csaba kancelláriaminiszternek pontosan tudnia kellett, hogy a Fidesz-frakció nem önszántából tankol az OMV-kutaknál, hanem kényszerből. Azt is tudnia kellene, "ha nem hazudna állandóan", hogy a parlamenti frakcióknak kényszerből kell itt tankolniuk, és kényszerből részesei a kormány "elbaltázott", csak az osztrák államnak és cégnek, valamint a szocialista képviselőknek kedvező benzintendernek - fejtette ki az ellenzéki politikus.
Mint mondta, miközben az általuk vezetett cégek vezetőit sorra tartóztatják le, közben kormányzati döntésekkel pártérdekeket és külföldi országok vagy cégek érdekeit védik. A Fideszt azonban semmi nem fogja eltántorítani, hogy ezt az ügyet is kivizsgálja, akár egy újabb bizottsági ülésen, akár később - fűzte hozzá a helyettes szóvivő. A fideszes politikus szerint az elmúlt napokban a szocialista képviselők versenyt indítottak, amely arról szól, melyikük "tud nagyobbat és többet hazudni a Fideszről", melyikük tud nagyobb gátlástalanságot elkövetni, rágalmazni.
A Fidesz felszólítja az MSZP-t, hogy hagyja ezt a kampányt abba, ne folytassa ezt a gyalázatot, ne akarja megakadályozni, hogy az ország és az emberek lezárhassák végre a Gyurcsány-korszakot - mondta a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


