Egyike azoknak akik hitelesek tudtak maradni
Pörzse Sándor a Jobbik jelöltjeként indul
Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A pártelnök azt mondta, hogy az újságíró a főváros I. kerületében indul majd.
2010.01.07 12:15MTIPörzse Sándor az országgyűlési választási kampányuk egyik fő arca, illetve a január közepén induló Barikád című hetilap főszerkesztője is lesz - tette hozzá a Jobbik elnöke. Az MTI kérdésére, hogy a jelölt listán is indul-e, azt felelte, hogy a listáról még nem döntöttek. Kijelentette, azért kérték fel Pörzse Sándort, mert a közéleti szereplők közül egyike azoknak a keveseknek, akik hitelesek tudtak maradni. Hozzátette, hogy az újságíró az elmúlt húsz évben "megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben".
Vona Gábor szerint a jelölt személye azt az üzenetet közvetíti, hogy a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását. Az elmúlt húsz évben Pörzse Sándor "kulturális missziót végzett", amikor hiánypótló történelmi ismeretterjesztő filmeket készített és a Jobbiknak is az-az egyik a célja, hogy a történelem elhallgatott eseményeit "végre a helyére tegye" - emelte ki a pártelnök.
A jelölt, Pörzse Sándor döntését indokolva azt mondta, hogy 2010-re az objektív újságírás megszűnt Magyarországon, mind a jobb-, mind a baloldalon. Közölte, hogy újságíróként elfogyott körülötte a levegő, mert olyan cenzúrával találkozott, amelyet nem lehetett felvállalni. Kijelentette, hogy kötelessége folytatni az elkezdett harcot, azért - mint mondta - "teljesen természetes, hogy gyakorlatilag ide sodródtam".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


