Nem engedték forgalomba a buszokat
Buszsofőröket és műszaki embereket tett lapátra a BKV
Több buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuper kontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását - tudta meg az MTI szakszervezeti forrásból.
2010.01.06 12:53MTIA neve elhallgatását kérő szakszervezeti forrás közlése szerint két-két buszsofőrt bocsátottak el a dél-pesti, a kelenföldi és az óbudai buszgarázsból, és több műszaki szakembernek is felmondtak. Az érintettek már szerda délelőtt távoznak a cégtől. Korábban Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a kontrollcsoport is azt bizonyította, hogy a műszaki meghibásodások léteznek a BKV buszainál, és több olyan járművet ők irányítottak vissza, amelyeket a műszakiak kiadtak volna a forgalomba.
A BKV kedden közölte, hogy "szuper kontrollcsoportot" hoznak létre a közlekedési káosz mihamarabbi és minél hatékonyabb felszámolására. Ennek feladata, hogy elvégezze az autóbuszok műszaki állapotának vizsgálatát a forgalomba álláskor és a garázsba való visszaállás idején. Az intézkedéstől az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások csökkenését várják. A társaság a kontrollcsoport szerda reggeli munkájáról hivatalos közlést délutánra ígért. Eközben továbbra is fennakadások vannak a BKV-buszok közlekedésében; szerda délelőtt 15 viszonylaton vannak késések.
A BKV közlése szerint a 7-es buszcsalád (7, 7E, 173, 173E) járatain továbbra is nagyobb követési idővel kell számolni, a járművek átlagosan 10 percenként követik egymást.
Nagyobb fennakadás van még a 15-ös vonalon is, ahol a menetrend szerinti 10 perc helyett csak 20 percenként közlekednek a járatok. A 282E és 284E jelű buszok 20 helyett 40, a 67-es 15 helyett 30 percenként követik egymást. Ritkábban járnak még a 16-os, 112-es, 212-es, 85-ös, 32-es és 153-as számú buszok is. A BKV közlése szerint szerda hajnalban 212, majd a reggeli javítások után már csak mintegy 150 autóbusz nem állt forgalomba a napi forgalomban átlagos 1.200-1.300 járműből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


