Ne hagyd magad megkopasztani!
Politikai vita Gyulán a kopasz tyúkokat ábrázoló pólók miatt
A Fidesz gyulai szervezete tudomásul veszi a területi választási bizottság azon döntését, hogy a jövőben tartózkodniuk kell a politikai jellegű demonstrációtól a város képviselő-testületének ülésén - erről a párt térségi választókerületi elnöke tájékoztatta szerdán az MTI-t.
2008.02.20 11:04MTIA területi választási bizottság korábban ugyanis azért marasztalta el a Fidesz helyi képviselőit, mert egy testületi ülésen olyan pólókban jelentek meg, amelyeken egy megkopasztott tyúkot ábrázoló grafika, valamint a párt logója mellett egy felirat volt látható, amellyel arra szólítottak fel: "3 igennel spórolhatsz, ne hagyd magad megkopasztani".
A fideszes akciót Tóth Sándor, az MSZP térségi elnöke nehezményezte, s ő fordult jogorvoslatért a területi választási bizottsághoz. A bizottság hétfői ülésén elmarasztalta a fideszes képviselőket, és jogsértő magatartásuk abbahagyására szólította fel őket azért, mert a választási eljárásról szóló törvény szerint nem lehet kampányolni az önkormányzati hivatalban. Gajda Róbert, a párt térségi választókerületi elnöke a távirati irodának elmondta: azért vették fel a megkopasztott tyúkot ábrázoló pólót és buzdítottak három igenlő szavazatra a népszavazáson, mert vizuálisan is meg kívánták jeleníteni álláspontjukat.
Korábban ugyanis azt szerették volna, ha az egészségügy helyzetéről vita bontakozzék ki a januári közgyűlésen, ám javaslatukat a kormánypárti többség leszavazta. Hozzátette: a választási bizottság döntését tudomásul veszik, különösen azért, mert annak nincs rájuk nézve hátrányos jogkövetkezménye, ám azzal nem értenek egyet. Szerinte ugyanis a képviselő-testület egy politikai grémium, képviselőik pedig a közgyűlésen politikai véleményüknek adtak hangot.
Az igaz, hogy olyan helyen nem lehet kampányolni, ahol hatósági szervezet is van az épületben, ám a közgyűlés termében és közelében akkor semmilyen hatóság nem működött - jelentette ki. Gajda Róbert szerint azóta "komoly kereslet" mutatkozik a kopasz tyúkokat ábrázoló pólók iránt, ezért valószínűleg újabbakat is le kell majd gyártatniuk.
Kapcsolódó írások:
- A Fidesz megnyerheti a március 9-i népszavazást, a másnapot elveszíti
- SZDSZ: a népszavazás két alapvető ponton kezdi ki a reformokat
- Kövér László: a népszavazás az önbecsülésünkről is szól
- A Fidesznél már dolgoznak az eredményes népszavazás miatt szükségessé váló törvénymódosításokon
- A kormány nem biztat nemre a népszavazás előtt
- A népszavazás a Fidesz hatalmi érdekeit szolgálja - állítja az MSZP
- Bemutatták a Fidesz népszavazási plakátjait
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


