Egyszeri 100 ezer forintot szerettek volna
Jogszerűtlen volt a postai kézbesítők sztrájkja
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűtlennek minősítette a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezetének december 22-23-i sztrájkját - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-nek.
2009.12.28 19:25MTIA cég a bírósági indoklás áttanulmányozását követően dönt a további jogi és munkaügyi lépésekről - mondta a szóvivő.
A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-23-án sztrájkolt azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből.
A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.
Tomecskó Tamás a sztrájk után elmondta: jogszerűek voltak a szakszervezetek által kifogásolt ingatlan-értékesítések, és jelezte, hogy az ezekből befolyt összeget fejlesztésre fordítja a Magyar Posta.
A december 23-án felfüggesztett munkabeszüntetés nem okozott fennakadást a postai szolgáltatásban. A Magyar Posta még a sztrájk alatt bejelentette: jogalap nélkülinek tekintik a munkabeszüntetést, és bírósághoz fordulnak.
A bíróság az indoklásban emlékeztet: a Magyar Posta Zrt.-nél december 16-án született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amely kollektív szerződés erejű megállapodás, és amely 2010. január elsejei hatállyal rendelkezik a bérfejlesztésről és a jóléti juttatásokról.
A posta a sztrájk jogellenességének megállapítását kérte, és arra hivatkozott, hogy az ingatlanok értékesítéséből származó bevételek felhasználásáról a tulajdonos dönthet, nem pedig a munkavállalók.
A társaság ezenkívül azzal érvelt, hogy a szakszervezet követelése bérkövetelésnek minősül, miközben a bérfejlesztésre vonatkozóan a munkáltatónál már hatályos megállapodás létezik - olvasható az indoklásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


