Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést
Fidesz: Túlzás, hogy MTV-székház ügyben tíz hónap után sincs eredmény
Túlzásnak nevezte Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója, hogy az MTV-székház ügyében tíz hónap alatt semmilyen eredményről nem számol be a nyomozóhatóság.
2009.12.28 13:00MTIA politikus hétfőn annak kapcsán tartott sajtótájékoztatót, hogy választ kapott az ügyészségtől a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentése ügyében.
Közlése szerint a Legfőbb Ügyészségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy azonos tényállás alapján már február óta nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya, ezért a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészségre továbbította a feljelentését.
A fővárosi főügyész pedig azt közölte vele, hogy február 24-e óta fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik a nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, ami - a Balsai István által tett feljelentésben szereplő bűncselekményért kiróható 5-10 évvel szemben - 2-8 év szabadságvesztést tesz kiszabhatóvá.
Balsai István szerint egy ilyen súlyú ügyben, amely fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik és amelyet a Legfőbb Ügyészség is kiemeltként kezel, a nyomozóhatóságnak, illetve az ügyészségnek kötelessége lenne beszámolni a nyomozás állásáról.
"Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a "nem szeretem ügyekben", különösen a rendőrség, nem szívesen iparkodik sem a közvéleménnyel megosztani az ismereteit, sem pedig a közvélemény előtt fontos ügyekben befejezni a nyomozást, de azért ezt mégiscsak túlzásnak tartom (...), hogy több mint tíz hónappal egy elrendelt nyomozás után semmi eredményről nem számol be a nyomozóhatóság" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Kitért arra is, hogy az esetleges elkövetők kiléte nem okoz különösen nagy "mesterdetektívi" munkát, hiszen törvényen alapulnak azok a pozíciók, amelyek a televízió vezetésében, illetve a kuratórium elnökségében betöltenek.
Balsai István szerint ha megalapozott gyanút fogalmaztak meg a februárban elrendelt nyomozásban, akkor ezt a gyanút már a gyanúsítottakkal is közölni kellene.
Az MTI-nek legutóbb két héttel ezelőtt nyilatkozott Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a folyamatban levő nyomozásról. A dandártábornok akkor azt mondta: februárig biztosan eltart a nyomozás az MTV-székház ügyében.
Közölte, hogy a rendőrség egy magánszemély feljelentése alapján már február végén elrendelte a nyomozást hűtlen kezelés miatt, az eljárás során a székház eladását és az új székház bérlését teljes egészében vizsgálják.
Hozzátette: tudomása szerint az ügyben az utóbbi időben született feljelentések a rendőrség által megismert tényálláson alapulnak, így azokat csatolják a már meglévő nyomozáshoz.
A dandártábornok a legalább egy évig tartó nyomozást azzal indokolta, hogy időigényes a bizonyítékok, elsősorban az okiratok beszerzése, továbbá a szakértői anyagok is 2-3 hónap alatt készülnek el, és ezek akár újabb szakértők bevonását is szükségessé tehetik.
Tavaly ősszel kezdődött és az idén nyáron zárult a Magyar Televízió Óbudára költözése; az ötvenes évek óta a belvárosi Szabadság téren működő közmédium ezt a székházát is bérelte, miután a kilencvenes évek végén eladták az akkori állami vagyonkezelőnek, amely továbbértékesítette az ingatlant.
Az MTV kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai korábban többször is bírálták a 22 plusz 18 évre szóló székházszerződést, kifogásolva annak tartalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06