Három napig ingyen étkezhetnek a rászorulók
Budapest idén is megrendezi a "Mindenki Karácsonyát"
A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Városligetben a Mindenki Karácsonya elnevezésű eseményt, amelynek keretében három napig ingyen étkezhetnek az arra rászorulók.
2009.12.24 08:17MTIA Városligetben december 24-25-26-án mintegy hétezer adag meleg étellel könnyít az önkormányzat a hajléktalanok és a rászorulók helyzetén. A menü ezúttal is egy tál bableves, egy mákos pozsonyi kifli és két szelet kenyér, valamint egy pohár meleg tea. A szokásoknak megfelelően 24-én az ételosztást Demszky Gábor főpolgármester kezdi meg a Petőfi Csarnok melletti réten 11 órakor.
A fővárosi önkormányzat közleményében hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy karácsonykor az arra rászorulók legalább egy tál meleg ételt nyugodt körülmények között fogyaszthassanak el. Mint írták: a Mindenki Karácsonya az összefogás jelképe is Budapesten, mivel abban tevékenyen részt vesznek fővárosban működő társaságok is, civil szervezetek is, így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezete és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


