Bokros kívánsága
Bokros kormányképes MDF-et akar
Bokros Lajos célja, hogy a Magyar Demokrata Fórumot olyan méretű és befolyású párttá segítse fejleszteni, hogy adott esetben kormányképes erő legyen.
2009.12.23 07:53Népszabadság Online/MTIPártok-MDF-lapszemle Népszabadság: Bokros kormányképes MDF-et akar - Lapszemle Budapest, 2009. december 23., szerda (MTI) - Bokros Lajos célja, hogy a Magyar Demokrata Fórumot olyan méretű és befolyású párttá segítse fejleszteni, hogy adott esetben kormányképes erő legyen. A Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban kifejtette:az eddigi válságkezelés csak szükséges, de nem elégséges feltétele a növekedés megindításának, amelyhez szerkezeti reformokra van szükség.
Bokros szerint a Bajnai-kormány megmentette az államcsődtől az országot, de nem volt képes arra, hogy a szerkezeti reformokat megvalósítsa, amelyek nélkül soha nem lesz gazdasági felzárkózás. "A Fidesz még rosszabb ebből a szempontból, mert azáltal, hogy folyamatosan bírálja a válságkezelő intézkedéseket, tagadja a válság tényét is" - tette hozzá.
Bokros szerint az MDF eljutott odáig, hogy fenntartás nélkül elfogadja azt a reformprogramot, amit képvisel, a hat éve megjelent 130 pontos programját. A szabadelvűség és a konzervativizmus gondolata szinte hézagmentesen illeszkedik. A XIX. század utolsó harmadában a befogadás, az egyenjogúság, az emberi szabadság, a szabad vállalkozás határozták meg a közgondolkodást. Az ilyen alapértékekhez való visszatérés üdvözítő - mondta Bokros Lajos.
Az MDF miniszterelnök jelöltje jó megoldásnak tartja a szociális kártyát a rászorulók megsegítésére. Ugyanakkor hangsúlyozta: a segítségnyújtásban a jó irány az, "ha kizárjuk az uzsorásokat, és megpróbáljuk az önkormányzatokat arra ösztönözni, hogy segítsék azokat, akik a szociális segélyeket a gyermek és a család létfenntartása érdekében használják fel". Egyben leszögezte: a fő baj az, hogy a gazdaság munkahelyteremtő képessége alacsony, kevés a beruházás, magasak a közterhek. És a képzési rendszer is az akadálya a munkahelyteremtésnek. Mert még a tízszázalékos munkanélküliség mellett is munkaerőhiány van, és külföldről kell jó minőségű munkaerőt importálni. Mert az oktatási rendszer elutasítja még a gondolatát is annak, hogy az egyes oktató intézmények kimeneti teljesítményét valaki megmérje. Szerinte a közoktatás a leggyengébb láncszeme a gazdasági és társadalmi fejlődésnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


