Több változatot kidolgoztak már
8-9 csúcsminisztériumot állítana a Fidesz
Orbán Viktor "humán" csúcstárcát szeretne, a választás megnyerése esetén változtatna a kormányzati struktúrán a Fidesz, erről döntés még nincs, de több variációt is kidolgoztak már - értesült a Népszabadság Fideszes forrásokból.
2009.12.21 07:58NépszabadságA lap hétfői számában azt írta, hogy Orbán Viktor a kormányzati struktúra változtatására készített modellek közül "hajlik" a 8-9 csúcsminisztériumra épülő modellre, amelyhez erős kancellária kapcsolódna, Navracsics Tibor vezetésével. Lenne külügyi, pénzügyi, gazdasági és honvédelmi tárca. Emellett egy infrastrukturális minisztérium fogná össze az uniós projekteket és az állami vagyon működtetését és egy miniszter felügyelné az agrár és vidékfejlesztési feladatokat, és visszaállítanák a Belügyminisztériumot.
A "humán" minisztérium az egészségügyet, a szociális, illetve a kulturális és oktatási területeket felügyelné. Az még kérdéses, hogy a munkaügy ehhez a tárcához, a gazdasági vagy a fejlesztési minisztériumhoz tartozzon A lap forrása ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbán Viktor elé olyan szerkezeti modellek kerülnek majd, amelyek lehetővé teszik, hogy az utolsó pillanatokban is átrendezhesse a területeket az egyik minisztériumtól a másikhoz.
A Népszabadság cikkében megnevezi a tárcák várományosait is: kancellária - Navracsics Tibor, külügy - Martonyi János, PM - Varga Mihály, GM - Matolcsy György, belügy - Pintér Sándor, FVM - Glattfelder Béla. A lap értesülése szerint a "humán" minisztériumot egy "külsős" egészségügyi szakember vezetné, de Mikola István neve is felvetődött tárcavezetőként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


