Hulladékok leadása legálisan és díjmentesen
A veszélyes hulladék is leadható az idei lomtalanításkor
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az idei lomtalanítási időszakban gyűjtőpontokat jelöl ki körzetenként, ahová a veszélyes hulladékot el lehet szállítani.
2008.02.19 13:05MTIErről és a lomtalanítással kapcsolatos új intézkedésekről Horti Zsófia, az FKF Zrt. szóvivője tartott sajtótájékoztatót kedden. A szóvivő újságírók előtt elmondta, hogy a február végétől november végéig tartó lomtalanítási időszakban a veszélyes hulladékok leadása legálisan és díjmentesen megoldható mind a 150 fővárosi körzetben.
Ez a szám a tavalyihoz képest nőtt, így is gyorsítani kívánván a hulladék eltakarítását - tette hozzá. A tavalyi lomtalanítási időszakban 378,5 ezer köbméter hulladék gyűlt össze, a szemétszállító autók 6.500 alkalommal fordultak a körzetek és a lerakóhely között - mutatott rá a szóvivő. Horti Zsófia hangsúlyozta, hogy idén csak azokat értesítik - plakátokkal, hírlevéllel -, akiket a lomtalanítás adott napokon érint.
Ezt azzal magyarázta, hogy így elkerülhető a guberálók jelenléte a lomtalanítás helyszínén. Egy újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: tavaly tapasztalatuk szerint kevesebb volt a guberáló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


