Bajok lesznek?
Késhetnek a repülőjáratok a délutáni ferihegyi sztrájk alatt
Úgy tűnik, valamennyi járatát el tudja indítani a Malév a délutáni ferihegyi sztrájk ellenére, de késésekkel számolniuk kell az utasoknak, a munkabeszüntetés az érkező járatokra nincs hatással - mondta el Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője vasárnap az MTI-nek.
2009.12.13 09:50MTIA Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH-nál hirdetett sztrájkot vasárnap 15.30-tól 20.30-ig, miután nem tudott megegyezni a munkáltatóval. Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a sztrájk érintheti a Malév mellett a ferihegyi kettes terminálra üzemelő más légitársaságok járatait is.
A Malév korábban azt közölte, hogy a magyar légitársaság számos alternatív, jogszerű lehetőséggel fog élni a sztrájk ideje alatt, hogy biztosítsa az üzemelést és az utasok elszállítását. Arra kérik azonban az utazókat, hogy a gépük indulását megelőzően a szokásosnál legalább egy órával korábban érkezzenek ki a repülőtérre, és akinek módja van rá, éljen az online check-in lehetőségével.
A Malév GH-nál a nyáron bejelentett megszorítások visszavonásáért és az alapbérek emeléséért hirdette meg a sztrájkot a LESZ. Emellett a BA cégeinél is tárgyalnak a kollektív szerződésről és béremelési követeléseikről, egyelőre eredménytelenül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


