Ellentmondásos az emberi jogok helyzete itthon
Balog: A gárdaprobléma nem szélsőjobboldali probléma
Ellentmondásos az emberi jogok helyzete Magyarországon - mondta Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok világnapja alkalmából rendezett konferencián.
2009.12.10 16:45MTIAz ellenzéki politikus közölte: mintha Magyarországon még két évtizeddel a rendszerváltás után is az állampolgároknak kellene köszönetet mondaniuk a hatóságoknak, melyek viszont alattvalóként tekintenek rájuk. Mint hozzátette, a 2006-os őszi események is emberi jogi hiányokat jeleznek, mint ahogy az is, hogy az emberek saját biztonságuk megvédését már nem az államtól várják.
"A gárdaprobléma messze nem szélsőjobboldali probléma" - jelentette ki a Fidesz politikusa, aki szerint a jelenleginél sokkal jobb, összehangoltabb és hatékonyabb munkára van szükség az állami szervektől, hatóságoktól ahhoz, hogy az emberek azt gondolhassák: nincs szükség önbíráskodásra, gárdákra. Fontos, hogy megerősödjön az emberi jogi kultúra Magyarországon, de fontos az is, hogy ne az olyan hagyományos bizalmi szálak rovására, mint például a család - mondta Balog Zoltán, aki szorgalmazta azt is, hogy a határon túli magyarság kisebbségi jogainak sérelmeiről évente készüljön jelentés.
Balog Zoltán méltatta Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének emberi jogi kezdeményezését, az szerinte az első olyan nyilatkozat, amelyben nincs kettős mérce: ugyanúgy elítéli a keresztények, mint a zsidók, a magyarok, a cigányok jogainak, méltóságának megsértését, és egyaránt megemlékezik a nemzetiszocializmus és a kommunista diktatúra áldozatairól.
Lomnici Zoltán a rendezvényen kiemelte: ma még Magyarországon az emlékezés megosztott, pedig "a magyarság mártírjai azt várják tőlünk, hogy közösen emlékezzünk" a holokauszt, a málenkij robot, Recsk és 1956 áldozataira. 1848. december 10-án írták alá az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ennek alkalmából ez a nap lett az emberi jogok világnapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06