Nincs bűncselekmény elkövetésére utaló jel?
Az ügyészség szerint megfelelően kezelték Szilvásy adatait
A Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György kérdései alapján nem talált bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket, az ellene folytatott eljárásban az adatkezelés a büntetőeljárásról szóló törvény előírásainak megfelelően történt - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Keresztes Imre, a vádhatóság vezetője.
2009.12.09 08:05Magyar HírlapA lap szerdai számában megjelent cikk szerint a főügyészség eljuttatta a szocialista politikus védőjének a volt titokminiszter felvetésére indított vizsgálat megállapítását. A Magyar Hírlap felidézte: az UD Zrt.-vel kapcsolatos eljárás máig egyetlen gyanúsítottja egy, a Magyar Nemzetben megjelent cikk nyomán azt kifogásolta, hogy a lap megírta, ismét gyanúsítotti kihallgatásra idézhetik és az ügyében folytatott nyomozás meghosszabbításának dátumát is közölték.
A volt titokminiszter arra is választ várt, hogy ügyében mikért került a lap birtokába egy szakértői vélemény. Ezzel kapcsolatban Keresztes Imre azt mondta: "a cikk egyéb értékelése nem tartozik a hatáskörünkbe, a szakvéleményre történt hivatkozással pedig nem közöltek olyan információkat, amelyekkel személyes adattal visszaélést követtek volna el".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


