A férfi Ausztriában síelt és beteget jelentett
Körözik a BKV informatikai igazgatóját
Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen - írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet, de az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lapoknak a rendőri szerv szóvivője.
2009.12.09 06:57MTIA Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottságának ülésén kedden elhangzott: a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban nem jelent meg, mert Ausztriában síelt és beteget jelentett. A bizottság tagjainak erre vonatkozó kérdéseire Székelyné Pásztor Erzsébet, a cég kommunikációs igazgatója azt válaszolta: beszélt az informatikai igazgatóval, aki úgy tájékoztatta, hogy valószínűleg az előzőleg megkapott "H1N1-oltástól lett rosszul".
A Népszava ugyancsak szerdai számában arról írt, az ellenőrző bizottság kikérdezné a BKV vezérigazgatója mellett az elmúlt 15 évben a vállalat élén állt minden elődjét. György István, a bizottság fideszes elnöke a lapnak azt nyilatkozta: nem kizárt, hogy "helyszíni szemlét", kihelyezett ülést tartanak a BKV-nál a testület következő, január 13-i ülésén. Ezen várhatóan meghallgatják a vállalat nemrég visszahívott felügyelőbizottsági és igazgatósági elnökeit is.
Kapcsolódó írások:
- Demszky: Minden segítséget adjon meg a BKV a jogi igazgató ügyének feltárásában
- Tucatnyi tanácsadói szerződés miatt tesz feljelentést a BKV
- Ügyvédjük szerint ártatlannak tartja magát a BA és BKV Zrt. jogi igazgatója
- György István összehívja a BKV ügyeit vizsgáló bizottságot
- MSZP: azonnal hívják össze a BKV ügyeit vizsgáló bizottságot!
- Több hónapos nyomozás előzte meg a BA és a BKV jogi igazgatójának őrizetbe vételét
- Bilincs kattant a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóinak csuklóján
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


