Kelet-európai abszurd
Kóka is megerősítette a csalás tényét - új elnökválasztás májusban
Késő tavasszal, legkorábban május végére hívhatják össze a Népszabadság információi szerint az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlését, amelyet a választási csalás - immár Kóka János pártelnök által is megerősített - gyanúja miatt rendelhetnek el.
2008.02.19 08:09Népszabadság OnlineAz SZDSZ ügyvivői testülete a márciusi népszavazást követően tűzi napirendre a kérdést. Azt egyelőre nem tudni, ha megismétlik a választást, a korábbiaknál szigorúbb szabályok mellett teszik-e meg, de sokatmondó e tekintetben Pető Iván véleménye, aki - a lap információi szerint -kelet-európai abszurdnak nevezte, részben a párt slendriánságának tulajdonította a történteket.
Gulyás József, a párt országos tanácsának elnöke az újságnak nyilatkozva megfontolandónak nevezte a teljes tisztújítást a vádak elkerülése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a helyi pártszervezeteknek új küldötteket kellene állítaniuk, delegálniuk, és nemcsak Borsodban és Baranyában, hanem valamennyi megyében. A szabályok szigorítására vonatkozó felvetésre Gulyás József azt mondta: az idén amúgy is módosítani kell a párt alapszabályát, amely jelenleg nem tartalmaz kellő garanciát a tömeges tagbeléptetéssel szemben, bár van egy hat hónapos korlát: az új tagok csak ennek leteltével szavazhatnak.
Kapcsolódó írások:
- A BRFK elrendelte a nyomozást az SZDSZ-es elnökválasztás ügyében
- Az ügyészség indíthat vizsgálatot az SZDSZ elnökválasztása kapcsán
- Kóka: erős a gyanú, hogy szabálytalanságok történtek a tavalyi SZDSZ-választáson
- Új elnökválasztásra kényszerülhet az SZDSZ
- Az egyik napilap dokumentumokkal igazolja az SZDSZ csalását
- Felfedte magát az SZDSZ-t csalással megvádoló férfi
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


