Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség
Fegyveres benzinkútrablás Szolnokon
Fegyveres rablás történt hajnalban egy Szolnok-szandaszőlősi benzinkúton. A több százezer forintot zsákmányoló elkövetők után jelenleg is nagy erőkkel nyomoz a rendőrség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
2009.11.22 13:05MTISzabó Zita tájékoztatása szerint az arcát eltakaró két ismeretlen a hajnali órákban tört rá a Gorkij úti üzemanyagtöltő állomáson tartózkodó egyetlen alkalmazottra. Az elkövetők egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelték. A benzinkutas nem tanúsított ellenállást. Átadta a kasszában található több százezer forintot.
A rablóknak azonban ez nem volt elég. A dolgozó ruháját is átkutatták és a nála lévő készpénzt ugyancsak magukhoz vették. A sértettet pedig ezt követően bezárták a létesítmény egyik mellékhelyiségébe – mondta el a százados.
Az eset során személyi sérülés nem történt és lövés sem dördült. A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai forró nyomon, nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást. Jelenleg is tart a tanúkutatás és az adatgyűjtés - tette hozzá a sajtószóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


