Ég az avar a talpuk alatt?
Idő előtt választana államfőt az MSZP?
Elképzelhető, hogy még a jelenlegi Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt - írja a Magyar Nemzet a hétfőn megjelent számában.
2009.11.16 07:11Magyar NemzetA lap szerint több baloldali internetes fórum információi szerint Kovács László európai uniós volt adóügyi biztos lehetne a jelölt. A Magyar Nemzet közlése szerint "az első látásra abszurd felvetés" az alkotmány alapján megvalósulhat. Az alaptörvény ugyanis hiányos.
Csupán azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20-25. táján tarthatja meg alakuló ülését, amennyiben Sólyom László kiírja az általános választásokat.
Logikus és jogszerű eljárás az volna, ha a köztársasági elnököt az új parlament választaná meg. A lap emlékeztet arra, hogy a rendszerváltozás óta az államfő és az Országgyűlés mandátumának lejárta csak egy alkalommal esett egybe: 1990-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06