MSZP-SZDSZ-MDF: erre van esély?

A triumvirátus nagy eséllyel indíthat főpolgármester-jelöltet

Több az esély egy közös, MSZP-SZDSZ-MDF-támogatással induló főpolgármester-jelölt indulására, mint egy hasonló, hárompárti összefogással indított miniszterelnök-jelölt megtalálására - írja a Népszava csütörtöki számában.

2009.11.12 07:54Népszava

Az MSZP Budapesten a legesélyesebb főpolgármester-jelöltet fogja támogatni – mondta a lapnak Molnár Zsolt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke, fővárosi kampányfőnök. Úgy vélte: jelenleg reálisan egy szocialista jelölt köré teremthető meg ez a széles körű összefogás, a párt fővárosi szervezeteiben pedig Horváth Csaba leköszönő főpolgármester-helyettes mögött van a legerősebb támogatottság. Hozzátette: alapvetően egy MSZP–SZDSZ közös jelöltben gondolkodnak, aki szocialista politikus, de ha ehhez a személyhez és főként a szocialisták programjához az MDF is partner lesz, nyitottak a hárompárti egyeztetésre.

Kiemelte: ma sem olyan személy, sem olyan helyzet nincs, ami egy nem szocialista közös jelölt indítását indokolná. Ám nem zárta ki egy "külsős" közös jelölt indítását, ha annak személye mögött "a szocialista aspiránsnál meggyőzően nagyobb társadalmi támogatottság teremthető".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.