Jó meglátás a Fidesztől!
Nem hoz megtakarítást a vasútvonalak bezárása
Hiába az elkeseredett tiltakozás, az MSZP továbbra is be akarja zárni a vidéki vasútvonalakat - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Fónagy János.
2009.11.11 11:22MTIA fideszes képviselő az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott álláspontjára hivatkozva azt mondta, hogy ez a lépés nem jár megtakarításokkal, ezért véleményük szerint az tisztán politikai okokból történik. A politikus úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság szerint a hiánycélok és a megszorítások egy jelentős része megalapozatlannak és tarthatatlannak tűnik.
Kijelentette, hogy ha ezekkel a lépésekkel nem lehet valós megtakarítást elérni, akkor bizonyítottnak tekintik, hogy a kormány tisztán politikai alapon dönt a vonalak bezárásáról. A képviselő szerint a megtakarítások hiányában ez "józan ésszel felfoghatatlan, értelmetlen döntés", amely ráadásul plusz kiadásokat jelent, mert vagy őrizni kell a hálózatokat, vagy ellopják azokat. Megerősítette azt a kijelentést, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén helyre fogja állítani a közösségi közlekedést, azokon a helyeken, ahol az még műszakilag lehetséges.
Azt mondta, hogy a kisiskolák, a gyógyszertárak és a kisposták bezárása után nincs ésszerű magyarázat a vasútvonalak bezárására. A gazdasági bizottság üléséről érkező képviselő emellett közzétette azt az információját, hogy a kormány egy vita miatt kihagyja a vasúti törvényből a vasútvonalak felsorolását, amit majd külön jogszabályban akarnak szabályozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


