Jövőre 12 vasútvonalon lenne GYSEV
Adjunk el mindent! Bezárhat a MÁV Nyugat-Magyarországon
Bezárhat a MÁV a nyugat-dunántúli régióban: a társaság 12 vasútvonalát a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) venné át - írta szombati számában a Népszabadság.
2009.10.31 08:40NépszabadságA lap Antali Károly közlekedési kormánybiztos levelére hivatkozva azt írta: Andrási Miklósnak, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának lehetővé kell tennie, hogy a 607 kilométer vasútvonal bekebelezésére éhező GYSEV "haladéktalanul" megkapja a terjeszkedése tervezését segítő adatokat.
A Népszabadság szerint a MÁV-nál a közlekedési miniszter állásfoglalására várnak. A jövő évben 12 vasúton váltaná le a MÁV-ot a GYSEV - írta a lap, amely szerint a magyar-osztrák társaság egyszerre venné át a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében kiszemelt vonalhálózatot, az ezt használó személyszállító vonatok üzemeltetését, valamint az itt dolgozó 1.200 vasutast. Információik szerint a cég a terjeszkedését a határ túloldalán, Burgenlandban és Kelet-Stájerországban is megéreznék: a GYSEV az osztrák állami vasút öt - együttesen 183 kilométer hosszú - vonalát is szeretné megszerezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


