A műsorok átvételére köteleznék az MTV-t
Beperelte a MTV-t a Nap-kelte producerének cége
Beperelte a Magyar Televízió (MTV) Zrt.-t a szerződésbontás miatt a Nap-keltét gyártó cég - közölte az ügyben az St. Plusz Kft.-t képviselő Bánáti János ügyvéd hétfőn az MTI-vel. Az MTV tájékoztatása szerint a közmédium fenntartja korábbi álláspontját.
2009.11.10 07:48MTIA perre menő cég jogi képviselője elmondta: annak kimondását kérik, hogy a 2010 végéig szóló szerződés érvényes és fennáll, valamint azt kezdeményezik, hogy a bíróság kötelezze a műsorok átvételére az MTV-t. Hozzátette: kérelmükben jogfenntartással éltek, és várhatóan ezen eljárás keretében élnek kártérítési igényükkel is. "A Magyar Televízió fenntartja álláspontját a szerződés megszűnésével kapcsolatban" - közölte a közmédium sajtóirodája az MTI érdeklődésére hétfőn.
Szeptember 25-én, azonnali hatállyal mondta fel - ellehetetlenülésre hivatkozva - a Nap-kelte szerződését a nagyobbik köztelevízió; az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségében azóta vita folyik arról, jogszerűen járt-e el az intézmény menedzsmentje. Néhány nappal később a testület - az MDF, az MSZP és az SZDSZ által delegált tagok voksával - a szerződés helyreállítására szólította fel Medvezcky Balázst, az MTV ügyvezetőjét, aki ezt azonban nem tette meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06