Megelégelték a Fidesz hozzáállását
Otthagyták a civilek a kampánytárgyalást
Megelégelte a Fidesz hozzáállását, ezért kiszállt a kampányfinanszírozási egyeztetésekből a Transparency International (TI) és a Freedom House (FH).
2009.11.05 08:23NépszabadságA két tekintélyes nemzetközi civil szervezet jó ideje küzd már a kampányfinanszírozási rendszer átláthatóbbá tételéért: a nyilvános kampányszámla bevezetéséért, a kampányidőszak lerövidítéséért és a (legális) költési limit felemeléséért - írja a Népszabadság. Ennek érdekében a két szervezet közvetíteni próbált a pártok között, és olyan tervezetet dolgozott ki, amely tartalmazta a pártok fontosabb kívánalmait, javaslatait. Tették ezt annak reményében, hogy a politikai erőknek így talán sikerül megállapodniuk.
A javaslatot három párt, az MSZP, az SZDSZ és az MDF (bizonyos kiegészítésekkel) támogatásáról biztosította; az MSZP törvényjavaslatként be is nyújtotta az Országgyűlésnek. Ezek után a Fidesz- KDNP önálló javaslattal rukkolt elő, a civilek javaslatáról viszont nem foglalt állást.
- Vártuk a Fidesz reakcióját a javaslatunkra, arra, hogy hány napos legyen a kampány, mekkora legyen a költési limit, de válasz gyanánt mellékelték a saját javaslatukat, mondván, az minden kérdésünkre választ ad - nyilatkozta Alexa Noémi, a TI igazgatója. Válasz helyett azonban a Fidesz-előterjesztés újabb kérdéseket vet fel: a hirdetések általuk javasolt általános tiltása például sértené a véleménynyilvánítás szabadságát. Ráadásul a Fidesz-javaslat csak azt rögzíti, hogy 30 napos legyen a kampány, de nem nyúl a névjegyzékek összeállításának, az értesítők kiküldésének, a kopogtatócédulák gyűjtésének határidőihez.
- Nem látjuk értelmét annak, hogy egy újabb, ráadásul ennyire átgondolatlan javaslatról tárgyaljunk - mondta Alexa Noémi.A civilek sajnálatosnak tartják, hogy így a pártok minden bizonnyal a jövő évi választásokon is megszegik majd a szabályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


