Késő délutánra normalizálódhat a helyzet
Befejeződött a figyelmeztető vasutassztrájk
Befejeződött a két órás országos figyelmeztető vasutassztrájk, az öt reprezentatív szakszervezet kedd délelőtt 10 és 12 óra között a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozott.
2009.10.27 12:32MTISigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta, a sztrájk vége után azonnal megkezdték a menetrend szerinti közlekedés helyreállítását. A szóvivő közlése szerint a budapesti elővárosi forgalomban a délutáni órákra a vonatforgalom már kiszámíthatóvá válik, míg a távolsági és InterCity vonatok előreláthatóan az esti, későesti órákban menetrend szerint közlekednek. Az érkező nemzetközi vonatokat a határállomások befogadták, délben elindultak, az induló nemzetközi vonatok pedig az eredeti menetrendjükhöz képest késve közlekednek - tette hozzá a MÁV szóvivője.
Stöckert Dávid, a GYSEV szóvivője szerint vonalaikon 15 órára helyreáll a menetrend szerinti forgalom, a budapesti járatoknál azonban még várhatók késések. A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozott.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a közös sztrájk erőteljes volt, és ezzel alátámasztották a követelésüket. Elmondta, kedden megküldik a kormánynak a mellékvonalak fenntartása mellett érvelő szakmai anyagokat. A VSZ elnöke bízik abban, hogy a hétfőn folytatódó tárgyalásokat segíti a közös nyomásgyakorlás.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy a figyelmeztető sztrájk előre meghatározott kezdete és befejezése jelezte, lehet kiszámítható sztrájkot is tartani. A figyelmeztetés elsősorban a kormánynak szólt.
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke hangsúlyozta, bízik abban, hogy a kormányzat meghátrál, mert látja, a szakszervezetek képesek voltak összefogni. Úgy vélte, a 33 vonal bezárása csak az első lépés, ennél komolyabbak is vannak a kormány tarsolyában.
Enzsöl Róbert, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének érdekvédelmi társelnöke sikeresnek ítélte a figyelmeztető sztrájkot, mert a vasutasok egységet tudtak demonstrálni a mellékvonalak megmentése érdekében. Reméli, a tárgyalásokra pozitív hatással lesz a sztrájk, s nagyobb konfliktus nélkül meg tudnak egyezni.
Búzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete elnöke ugyancsak sikeresnek nevezte az öt szakszervezet egységes fellépést. Hozzátette, tagságuk akármennyit sztrájkol azér, hogy mentse a vasúti vonalakat, és biztosítsák a foglalkoztatást.
A Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés szerint továbbra is bizonytalanok a vasúti átalakításokra vonatkozó minisztériumi elképzelések, holott egyre közelebb van a következő menetrendi időszak kezdete - közölte a vasúttársaságokat tömörítő szakmai szervezet kedden az MTI-vel.
Berényi János, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmaz, egyre világosabb, hogy nem szakmai, hanem politikai alapon dől el a vonalbezárások, menetrend-változások kérdése. Az egyesülés állásfoglalása továbbra is az, hogy a közösségi közlekedés átalakítására vonatkozó tervektől a kormányzat álljon el, s a tervezett intézkedéseket ne kezdje meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06