Orbán a csúcson
Orbán még a köztársasági elnököt is lekörözte népszerűségben
Most sem telt el két hónap úgy, hogy egy irányba mozogtak volna a politikusok népszerűségi mutatói. A múlt havi enyhe emelkedést ezúttal kisebb visszaesés követte, különösen a kormánypárti közszereplők esetében.
2009.10.26 07:47Szonda Ipsos/NépszabadságAz efféle változások többnyire a pártok között hezitáló választópolgároknak köszönhetők, az ő véleményük hónapról hónapra hullámzik, erősen befolyásolják a média által közvetített impulzusok. A pártok támogatóinak véleménye ebben az évben szinte egyáltalán nem módosult, számukra nem igazán fontos a politikusok teljesítménye vagy a nyilvánosság előtti szereplése.
A bizonytalan választópolgárok körében Szili Katalin és Sólyom László a két leginkább kedvelt személyiség, pontszámaik viszont nem túl magasak. A volt házelnök 42, az államfő 40 pontos. Sólyom részben e csoportnak, másfelől a Fidesz táborának - akiktől 59 pontot kapott - köszönheti, hogy a lista elején áll. Orbán első helye viszont egyértelműen az ellenzéki párt népes táborának rendkívül kedvező véleményéből fakad. A Fidesz táborában nagy a reputációja (78 pont), amit a többi politikai csoportban kapott mérsékeltebb pontszámok lefelé húznak, de csak annyira, hogy közepes összpontszáma lett. A 47-es rokonszenvindex ma első helyet jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


