Törvényt alkotna a kettős állampolgárságról
Könnyítene a magyar állampolgárság megszerzésén a Fidesz-KDNP
Törvénymódosítást nyújtott be a Fidesz-KDNP annak érdekében, hogy a határon túli magyarok könnyebben szerezhessenek magyar állampolgárságot. A Fidesz már korábban bejelentette: kormányra kerülése esetén törvényt alkotna a kettős állampolgárságról.
2009.10.18 09:49MTIA Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie.
A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén - egyéni kérelemre - kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudását igazolja. A magyar állampolgárságú felmenőtől és a magyar nyelvtudás igazolásától kiskorú esetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte. A módosítás értelmében a magyar állampolgárság iránti igényt be lehetne adni Magyarország külképviseletein is. A törvényjavaslat indoklásában a képviselők leszögezik: tisztában vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerzése, illetve az, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Azonban - mint folytatták - bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő jogalapot ad az utód állampolgári igényének elismerésére, amelyen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét.
A három ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, ebben ugyanis szerintük semmilyen automatizmus nem létezhet, csak a bejelentett egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése. Indoklásukban rámutatnak: a javaslat úgy fogalmazza meg a honosítás feltételeit, hogy azok megfelelnek az Emberi Jogok Európai Bírósága által támasztott kritériumoknak, így az nem sérti a diszkrimináció tilalmát. Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa augusztus 3-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye. A most benyújtott javaslattal összhangban akkor is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot. Másnap, augusztus 4-én Szabó Vilmos külügyi államtitkár az MTI-nek elmondta, a parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője október elején az MTI-nek adott interjújában elmondta, ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései között lenne törvényt alkotni a kettős állampolgárságról. Leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.
A parlamenti pártok közül az SZDSZ vezetője, Retkes Attila egy pécsi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát.
Az MSZP részéről Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke júliusban az MTI érdeklődésére kifejtette: véleménye szerint az oktatás, a nyelv, az autonómia, a szabad közlekedés ügyére, azaz ezekre a szerteágazó problémákra a kettős állampolgárság nem adhat választ, ezekre a kérdésekre külön szabályozást kell alkotni. A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról 2004. december 5-én tartottak országos ügydöntő népszavazást. A kettős állampolgárságról szóló szavazás eredménytelenül zárult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


