2 milliárd 189 millió forint valaki zsebében
Elvitték a kétmilliárdot az ötös lottón
Egy öttalálatos szelvény van az e heti ötös lottón, vagyis elvitték a kétmilliárd forint feletti nyereményt - közölte Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője szombaton este az MTI-vel.
2009.10.11 15:53MTIAz öttalálatos nyeremény pontos összege 2 milliárd 189 millió forint, a Szerencsejáték Zrt. hivatalos közlése szerint. A héten 57 darab négytalálatos volt, s a négyesekre is egyenként 1,28 millió forintot fizetnek ki. Minden idők legnagyobb öttalálatos nyereménye 2003 novemberében volt, amelyre 5 milliárd 92 millió forintot fizetett ki a Szerencsejáték Zrt. Az e heti nyeremény az eddigi hatodik legmagasabb összeg.
Az ötös lottó e heti nyerőszámai: 15 (tizenöt), 28 (huszonnyolc), 51 (ötvenegy), 52 (ötvenkettő), 73 (hetvenhárom). Somorai László elmondta, hogy a nyereményalap halmozódása miatt a héten csaknem kétszer annyian játszottak, mint általában. Miután 22 hete nem volt fogadások száma elérte a 6,3 milliót, míg az átlag 3,5 millió.
A szóvivő szerint a válság a szerencsejátékok forgalmában is érezteti hatását - persze nem olyankor, amikor nagy nyereményre van kilátás - az idén átlagosan 3-5 százalékkal kevesebb szelvény fogy.
A nyertesnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy nyereményét átvegye - mondta Somorai László. A nyertes szelvény tulajdonosának az úgynevezett nagy nyertes telefonszámot kell hívnia, amely minden lottózóban megismerhető.
A telefon másik végén a Szerencsejáték Zrt. munkatársával egy találkozót kell megbeszélni, ahol a nyertesnek nyereményét igazoló szelvényét be kell mutatni - tette hozzá.
Íme a nyerőszámok!
15(tizenöt)
28 (huszonnyolc)
51 (ötvenegy)
52 (ötvenkettő)
73 (hetvenhárom)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


