Rágalmazással vádolják Molnár Oszkárt
Feljelentik a romák a fideszes polgármestert
Feljelentik a romák Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármesterét - közölte Káló Norbert, a szendrőládi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese az MTI-vel csütörtökön.
2009.09.10 17:22MTIRágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt tesznek feljelentést az edelényi polgármester ellen pénteken a megyei főügyészségen szendrőládi és laki cigány asszonyok- mondta Káló Norbert. Molnár Oszkár korábban egy önkormányzati ülésen azt mondta: Szendrőládon és Lakon a roma nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek - gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat - azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.
Az edelényi polgármesternek a cigányokról tett kijelentései ellen - mások mellett - az Országos Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet is tiltakozott, és értetlenségének adott hangot az Edelényhez közeli Lak és Szendrőlád polgármestere. Molnár Oszkár korábban azt közölte: ő is feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, és fenntartja állításait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06