Nőtt a honvédség presztízse
Százmilliókból népszerűsítették a hadsereget
Százmilliókat költöttek el az elmúlt három évben a Magyar Honvédség népszerűsítésére. A pénzt azonban nem a toborzóirodákra fordították, hanem kommunikációs cégek, médiafelületek vásárlására, kampányfilmek és kiadványok készítésére.
2008.02.13 06:51Magyar NemzetA honvédség presztízse ugyan nőtt a lakosság körében, de a katonai pályát a kommunikációs cégeknek kifizetett horribilis összegek ellenére még mindig kevesen választják. Összesen csaknem 400 millió forintot fordított három év alatt a Honvédelmi Minisztérium (HM) az önkéntes hadsereg népszerűsítésére, és ehhez médiafelületeket vásárolt különböző kommunikációs cégek közreműködésével, de a katonai pálya nem sokkal lett népszerűbb ezekben az esztendőkben.
A toborzóakcióknak csak a múlt évben sikerült megállítania az elvándorlást a hadseregnél, és az alakulatoknál némileg növelhették a szerződéses katonák létszámát. A kommunikációs kudarcra 2005-ben 150 millió forintot, 2006-ban pedig 143 milliót fizettek ki két társaságnak, amelyek a HM beszerzési hivatalának tárgyalásos közbeszerzési pályázatán nyertek még Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején.
A szaktárca tájékoztatásából kiderül, hogy nem szakadt meg tavaly sem a közpénzek elköltése a hadsereg népszerűsítésére, bár az erre fordított összeg csökkent. 2007-ben 120 millió forintos szerződést kötöttek a Sensation Event Marketing Kft.-vel, hogy 2009 októberéig lássa el a médiakampány feladatait. A honvédség népszerűsítését szolgáló kampányfilmeket és kiadványokat a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. megbízása alapján láthatja el a társaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


