Hamarosan eldől ki a pályázat nyertese
Jövő szombaton kihirdetik, hogy ki építi a kormányzati negyedet
Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét.
2007.12.21 09:46MTIA jelenleg versenyben lévő öt pályázó a végleges ajánlatot december 27-éig adhatja be. Az eredményhirdetés két nappal később lesz. Az MTI értesülése szerint van olyan pályázó, amely az eredményhirdetésig be fogja fizetni az 500 millió forint ajánlati biztosítékot, ami feltétele az ajánlat érvényességének. Lapértesülések szerint a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport kiszállt a kormányzati negyed projektjéből, mert aránytalanul soknak tartotta az építőre hárított közfeladatokat. Láng Balázs elmondta: a csütörtöki fővárosi előterjesztéshez támogató véleményt csatolt Demszky Gábor főpolgármester és Verók István, a VI. kerület polgármestere is. Ez utóbbi vállalta, hogy Terézváros január végéig elfogadja a kerületi szabályozási tervet. A kormány szándéka továbbra is az, hogy felépüljön és a következő választások előtt használatba adásra kerüljön az új kormányzati negyed - hangsúlyozta Láng Balázs. Szavai szerint az is eldőlt, hogy a projekt része a Podmaniczky utca kiszélesítése és a Ferdinánd hidat pótló alagút megépítése is, tehát ezeket nem a főváros építi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


