A kormány kész tények elé állította őket
Megelégelték: Kivonultak a pedagógusok a KÖPT üléséről!
Kivonultak a pedagógus szakszervezetek a Közoktatás-politikai Tanács (KÖPT)csütörtöki üléséről - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az MTI-vel.
2009.09.03 13:05MTIAz érdekvédő közleményében a kivonulást azzal indokolta, hogy a kormány olyan, a jövőt meghatározó kérdésben, mint a költségvetés megtervezése, helyben kiosztott dokumentummal állt elő.
Kijelentette: elfogadhatatlan, hogy emiatt nem volt mód arra, hogy az egyes szakszervezetek érdemi, szakmai testületi döntést hozhassanak.
A kormányzati oldal nem biztosította - a KÖPT ügyrendjének ellenére sem - hogy politikai döntéshozó, államtitkár, szakállamtitkár vegyen részt az ülésen. A PDSZ mindezt a társadalmi partnerség semmibevételének tekinti - írta Kerpen Gábor.
Hozzátette: a szakszervezetek már többször nyomatékosan kifogásolták, hogy az érdemi párbeszédet megelőzően - és sokszor ahelyett - a sajtóból értesülnek kormányzati szándékokról.
Most is ez történt: az osztálylétszám esetleges növeléséről - amely nyilvánvalóan pedagógus elbocsátással járhat a következő tanévben - illetve a továbbképzési támogatás csökkentéséről, valamint a tárcát esetlegesen érintő több 10 milliárdos forráscsökkentéséről a hírekből értesültek.
A másik tömörülés, a Pedagógusok Szakszervezete a történtekről azt közölte az MTI-vel: a szakszervezetek követelték, hogy a Közoktatás-politikai Tanács súlya, tekintélye megőrzése érdekében a továbbiakban csak megfelelően előkészített üléseket tartsanak, a miniszter a kormányzati elképzelések előkészítési időszakában kérje a véleményeket, hogy az egyeztetés érdemi, és ne csak formális lehessen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


