Újabb súlyos büntetéseket kaphatnak az ORTT-től
Több napos "pihenő" vár az RTL-re és a tv2-re?
Újabb súlyos büntetéseket kaphat a médiahatóságtól délutáni kibeszélőshow-iért a két országos kereskedelmi tévécsatorna; ezekről a műsorokról még szeptember elején, a döntéshozatal előtt egyeztet az RTL Klubbal és a TV2-vel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - értesült több érintettől pénteken az MTI.
2009.08.28 18:12MTITestületi tagoktól származó információ szerint összesítve többnapos elsötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabását javasolta előterjesztéseiben a médiahatóság hivatala, ezt az értesülést azonban az ORTT sajtóirodája arra hivatkozva nem kívánta pénteken kommentálni, hogy döntés-előkészítő iratokról van szó.
Az egyik tag közlése szerint a Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária egyes szankciók súlyosbítását javasolta, valamint azt, hogy több háromnegyed órás időtartamra osszák el a büntetéseket, a kifogásolt produkciók sugárzása helyett kelljen azokat végrehajtaniuk a műsorszolgáltatóknak.
Az információ szerint indítványa része volt az is, hogy - egy több évvel ezelőtti egyezséggel szakítva - a TV2-t ne kötbérrel, hanem képernyő-elsötétítéssel sújtsa a médiahatóság. Grexa Liliána, a TV2 vállalati marketing és kommunikációs csoportvezetője - megerősítve az egyeztetésről szóló értesülést - annyit közölt: cégük örül a konzultáció lehetőségének. Július elején az RTL Klubot, két héttel később a TV2-t sújtotta - egyaránt félnapos, déltől éjfélig letöltendő - képernyő-elsötétítéssel a médiahatóság.
Mindkét döntés oka a délutáni órákban sugárzott produkció volt; a testület egyaránt kifogásolta, hogy ezekben mikor és hogy miként foglalkoztak szexuális témákkal. Mindkét csatorna jelezte: bíróságon támadja meg az ORTT döntését.
Június elején, amikor a médiahatóság arról tárgyalt, mely pontokon hajlandó módosítani a két társaság műsorszolgáltatási szerződését, nem kapott többségi támogatást az a felvetés, hogy a délutáni időszakból soroltassák későbbre (a főműsoridőbe vagy a késő esti sávba) a kibeszélőshow-kat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06