Nem csitulnak a botrányok
Fidesz: Előbb utóbb kiderülnek az MSZP "arcpirító" végkielégítési botrányai
Előbb-utóbb fény derül a szocialisták összes "arcpirító végkielégítési botrányára" - írta Dancsó József fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében.
2009.08.24 12:00MTIAz ellenzéki képviselő azzal kapcsolatban reagált, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteken az MTI-nek arról beszélt: az MSZP szerint kilenc hónap munkaviszony után csaknem negyven millió forint végkielégítéssel távozott a fideszes vezetésű Orosházán a fürdő igazgatója.
Az MSZP szóvivője akkor emlékeztetett arra: az Orbán-kormány utolsó napjaiban, a szocialista párt választási győzelme után "rohammunkában" fizettek ki súlyos százmilliókat végkielégítésként a fejlesztési bank, a Millenáris Kht. vezetőjének, illetve a Fideszhez közelálló "pártkádereknek".
Dancsó József hétfői közleményében ugyanakkor azt írta: Orosházán a fürdő igazgatójával éppen az előző szocialista vezetés, az MSZP által delegált igazgatósági elnök kötötte meg azt a szerződést, amelynek alapján a bíróság végül is megítélte neki a több tízmillió forintot.
"Nyakó István megint lebukott és lebuktatta pártját is. Végkielégítési botrányba próbálta keverni a Fideszt egy orosházi ügyben, de beleégett" - tette hozzá az ellenzéki képviselő.
Mint írta, előbb-utóbb fény derül a szocialisták összes arcpirító végkielégítési botrányára".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


