A kormány maximálná a végkielégítéseket
A kormány racionalizálná a vezetői végkielégítéseket és a menedzser-szerződéseket
A kormány maximálni kívánja az állami és önkormányzati vállalatoknál adható végkielégítések mértékét, valamint rendeletben előírja e vállalati körben a vezetők és menedzser szerződéssel rendelkezők javadalmazásának nyilvánosságát - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján.
2009.08.21 16:33MTIA cél az, hogy az állami és önkormányzati vállalatok bérezési és végkielégítési gyakorlata átláthatóbb, és a jelenlegi gazdasági helyzetnek megfelelően a korábbinál visszafogottabb is legyen - mondta a szóvivő.
A már megkötött vezetői menedzser szerződések esetében a kormány rendeletben előírja, hogy szeptember 15-ig nyilvánosságra kell hozni az állami és önkormányzati vállalatok vezető beosztású munkavállalóinak, és a menedzser szerződéssel rendelkezőknek a fizetését, jutalmait, valamint a jogviszony megszüntetése esetére járó juttatásaikat is. Ezt követően minden évben az éves mérleg elfogadása után kell a frissített adatokat nyilvánosságra hozni.
A jövőben kötendő új munkaszerződésekre vonatkozóan a kormány törvényjavaslatot kezdeményez annak érdekében, hogy az állami és önkormányzati vállalatoknál és ezek leányvállalatainál is maximálják az adható végkielégítések mértékét. A javaslat szerint ebben a vállalati körben a felmondási időre kifizetett összeg és a végkielégítés együttes összege nem haladhatja meg a hat havi alapbér összegét. Egyes különösen fontos ágazatokban indokolt lehet további maximum 3 havi bérnek megfelelő foglalkoztatási tilalmi pénz kifizetése, elkerülendő az összeférhetetlenséget - ismertette a kormányszóvivő.
A kormány által még e hónap végéig benyújtandó törvényjavaslat azt is tartalmazza, hogy az új, határozott időre szóló menedzser szerződés idő előtti felmondása esetén legfeljebb hat havi bérre tarthasson igényt az adott cégvezető.
A szóvivő közölte: a kormány elkötelezett abban, hogy a jövőben csak azok az önkormányzatok, illetve állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok számára biztosít költségvetési vagy uniós támogatást, ahol betartják a jogszabályok rendelkezéseit. Hangsúlyozta azonban, hogy mindez nem vonatkozik az úgynevezett alap normatívákra, így például az oktatási alap normatívára. Feltételként szabható azonban a jogszabály betartása a helyi közösségi közlekedési normatív támogatáshoz, az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatnak szánt támogatás és a kiegészítő normatív támogatások vagy a fejlesztési támogatások elnyeréséhez.
A szóvivő tájékoztatása szerint a kormány szándéka az, hogy sem a jelenlegi, sem a későbbi kormányok mandátuma idején ne fizethessenek elfogadhatatlan nagyságú végkielégítéseket köztulajdonban lévő cégeknél.
Budai Bernadett az MTI-nek elmondta: a kormány egyetért Hagyó Miklós és Bárándy Gergely országgyűlési képviselők törvényjavaslatával, hiszen a képviselői javaslat is azt a célt szolgálja, hogy ne lehessen elfogadhatatlan nagyságú végkielégítéseket kifizetni köztulajdonban lévő cégeknél. A kormány tehát azért ért egyet a törvényjavaslattal, mert az ennek a célnak az érdekében fogant.
A két szocialista képviselő a hét elején nyújtotta be az Országgyűlésnek javaslatát, amely szerint hat havi illetményben maximálnák a vezető beosztású munkavállalónak adható végkielégítés mértékét a munka törvénykönyvében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


