"A kormányzati felelőtlenség számlájára is írható"

Fidesz: áldatlan és rossz a tűzvédelmi helyzet a panelházakban

A Fidesz szerint a kormányzati felelőtlenség és cselekvőképtelenség számlájára is írható a szombati miskolci paneltűz két halottja.

2009.08.18 19:47MTI - Fotó: MTI

László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján egyrészt arra hivatkozva közölte ezt, hogy pártja az elmúlt években többször is kérdezte, interpellálta a kormányt a felújított panelépületek tűzvédelmével kapcsolatban, azonban érdemi választ egyszer sem kaptak jelzéseikre. (Információk szerint nem kizárt, hogy a miskolci tűzesetnél a közelmúltban felújított panelépületet fedő szigetelőanyag is közrejátszott a lángok gyors terjedésében.)

A fideszes szakpolitikus szerint másrészt a panelfelújításban elsőbbséget kellett volna kapnia annak, hogy a jelenlegi "áldatlan és rossz tűzrendészeti helyzeten" javítsanak. Azt mondta, hogy az említett miskolci épületben -hasonlóan rengeteg más panelhez - több tűzrendészeti probléma, szabálytalanság is volt ugyanis. László Tamás kifejtette: a paneltűz nem ritka esemény, a mostani esetnél azonban "újdonság", hogy egy panelprogramban részt vett, felújított, új hőszigeteléssel ellátott épületről van szó, amely a "tűz terjedése szempontjából sokkal rosszabbul viselkedett", mint régebbi panelépületek.

Emlékeztetett, hogy a parlamenti Fidesz-frakció már 2007 októberében feltette azt a kérdést, miért nem kell tűzvédelmi szakvéleményeket kérni a panelfelújításoknál alkalmazott anyagokkal kapcsolatban. Választ azonban nem kaptak - jegyezte meg. László Tamás kérdésre közölte: kérik - ahogyan tették ezt korábban is - a panelprogram felülvizsgálatát.

Miskolcon, az avasi városrész egyik panelházának lakásában szombat este lobbantak fel a lángok, több lakás kiégett, lakhatatlanná vált. Egy 39 éves asszony és 13 éves fia meghalt, a nő 16 éves lányának állapota továbbra is válságos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.