Hazugsággal etetett eddig?
Botrány! Kocsis tudott Szalainé százmilliós végkielégítéséről!
A hvg.hu birtokába került dokumentumból kiderül, hogy Kocsis István pontosan tisztába volt Szalainé Szilágyi Eleonórának kifizetett százmilliós végkielégítéssel.
2009.08.17 13:26hirado.hu/ hvg.huA BKV jogszerűen fizette ki a végkielégítést a még munkavállalóként foglalkoztatott humánpolitikai igazgatónak – tudta meg a hvg.hu.
A Deloitte könyvvizsgáló cégnek címzett, 2009. február 20-án keltezett nyilatkozatot a BKV több vezetőjével együtt Kocsis István is aláírta. Korábban a Deloitte – a BKV 2008. évi beszámolójának készítésekor – megjelölte és problémásnak mondta az esetet.
Az elmúlt hetekben alaposan felkavarták a kedélyeket a BKV milliárdos osztogatási ügyei. Minderre feltette a koronát, hogy a cég humánpolitikai igazgatójának, Szalainé Szilágyi Eleonórának százmilliós végkielégítést hagytak jóvá (a bruttó 86 millió forint végkielégítéshez 16 millió forint titoktartási pénz dukált), miközben a BKV tovább alkalmazta, ráadásul ekkor már nyugállományban volt.
Kocsis István, a közlekedési vállalat vezérigazgatója, aki tavaly szeptembertől vezeti a BKV-t, állítja, hogy erről mit sem tudott.
A hvg.hu birtokába került egy vizsgálati anyag, amelyet a cég felügyelőbizottságának mai, hétfői ülésén vitatnak meg, arról tanúskodik, hogy a BKV-vezetősége, beleértve a vezérigazgatót, tisztában volt a hatalmas végkielégítés kifizetésével.
A cég 2008-ban 326 millió forintot, 2009 első félévében pedig 107 millió forintot fizetett ki végkielégítésként. A 2000-2009 közötti periódusban 2007-es és a 2008-as év volt a csúcs, akkor fizette ki a BKV a legtöbb végkielégítést. 2009 első félévében csaknem annyit fizettek ki, mint 2001-ben, és többet, mint amennyit a 2002 és 2006 közötti években adtak a távozóknak.
A közlekedési vállalat könyvvizsgálója, a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. a 2008. évi éves beszámoló kapcsán jelezte, hogy a cég egy olyan munkavállaló részére fizetett végkielégítést, aki az aktív dolgozók listáján is szerepel.
Emiatt „fennáll a kockázata, hogy a végkielégítések nem a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelően kerülnek kifizetésre”. Ezért javasolta a Deloitte a végkielégítés felülvizsgálatát és a belső kontroll megerősítését.
A BKV a jelzett problémára válaszként 2009. február 20-án úgynevezett teljességi nyilatkozatot küldött a könyvvizsgálónak, ami a cég éves beszámolójának az elkészítéséhez szükséges.
A nyilatkozatot a BKV vezérkara írta alá, beleértve Kocsis István vezérigazgatót.
A nyilatkozat egyik pontja leszögezi: „megítélésünk szerint a társaság jogszerűen fizetett ki 36 millió 978 ezer forint végkielégítést a jelenleg is munkavállalóként foglalkoztatott dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra részére”.
A hvg.hu azt is írja „nem világos ugyanakkor, hogy a jogszerűnek minősített csaknem 37 millió és a bruttó 86 millió forint közötti nem csekély különbség miből adódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


