2010-ben kezdenék a kezeléseket
Furcsa ellentmondás: őssejtterápiás központ nyílik Ferihegyen?!
Bár a hazai őssejtterápiás botrány még javában tart, az őssejtek reménybeli alkalmazására nagy ívű terveket dédelget a Beike biotechnológiai cég, amely azt tervezi, hogy 2010-ben Budapesten nyitja meg az európai őssejtterápiás központját.
2009.08.03 07:21NépszabadságA kínai cég magyar képviseletének vezetője azt mondta a lapnak: a ferihegyi légikikötő közelében nyílhat meg az első európai őssejtterápiás központ.
A tervek szerint először az őssejtlaborban indulna a munka, ahol köldökzsinór-vérből és a magzatburokból gyűjtenék az őssejteket.
Ha ellenőrzött körülmények között tudnak őssejteket kinyerni, szaporítani, akkor klinikai engedélyt kérhetnek.
Páli Jenő a Népszabadságnak úgy fogalmazott: "nagyon rossz reklám egy beláthatatlan gyógyítási lehetőségnek, az őssejtterápiának mindaz, ami az utóbbi napokban napvilágra került", ám mindezek ellenére nem tekinti eleve veszett ügynek a hazai legális őssejtterápiát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06