Több témában nyiltakozott a politikusnő
Lamperth kontra Bajnai: nem lesz könnyű menet!
Meg kell vizsgálni, hogy a 120 milliárdos önkormányzati elvonást hogyan lehetne több évre felosztani - nyilatkozta a szocialista politikus.
2009.07.31 11:54mtv.huA jövőre tervezett 120 milliárdos önkormányzati forráskivonás több évre történő elosztását javasolja egy hét múlva a miniszterelnöknek a költségvetésről szóló konzultáción - nyilatkozta Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Kemény csatára számítok - mondta a politikus, aki szerint meg kell vizsgálni, hogy a 120 milliárdos önkormányzati elvonást hogyan lehetne több évre felosztani.
Az önkormányzati vezetők, illetve szakemberek egyetértenek abban, hogy a forráskivonásra csak a feladatok elvonásával együtt kerülhet sor - hangsúlyozta a volt belügyminiszter.
Amennyiben kötelező önkormányzati feladatokat érint a változás, mint például az oktatás vagy a szociális tevékenység, akkor ahhoz jogszabályokat is kell módosítani, de a változás érintheti az önkormányzatok önként vállalt feladatait is, bár ezek nem kevésbé fontosak, ilyen például a kultúra vagy a sport támogatása - tette hozzá.
Lamperth Mónika szerint tisztességtelen magatartás a fideszes politikusok részéről, hogy a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezettel kapcsolatban kormánypárti riogatásról beszélnek, hiszen az ügyészség terrorcseleményekkel és más súlyos bűncselekménnyel gyanúsítja a szervezet 9 tagját.
Az őssejtbotrányra vonatkozó újságírói kérdés kapcsán Lamperth Mónika azt hangsúlyozta, hogy nagyon precízen be kell tartani a törvényeket és az etikai normákat. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy jól ismeri és "ambiciózus, újító szellemű" embernek tartja az ügyben meggyanúsított és őrizetbe vett Seffer István plasztikai sebészt, és semmi oka rá, hogy ezt az ismeretséget megtagadja.
Lamperth Mónika nyitotta meg 2007 novemberében az őssejtbotrányban érintett kaposvári kutatólaboratóriumot. Az avatóünnepségen munkaügyi miniszterként és a város országgyűlési képviselőjeként úgy fogalmazott:
"Újat csak úgy lehet létrehozni, ha az ember bátor, és nem hiányzik belőle a vállalkozó kedv. Ez az orvostudományra is igaz, és örülünk, hogy az új őssejt-kutatólaboratórium messze viszi Kaposvár hírnevét a legkorszerűbb nemzetközi kutatásban."
Szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda azt közölte, hogy emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást az ügyben, amelyben egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt vettek őrizetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


