Ismét elveszne egy magyar hagyomány
Eltörölnék a "hagyományos" disznóvágást
Egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást - írja a hétfői Magyar Hírlap.
2009.07.27 08:09MTIA falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek.
Erre kizárólag akkor lenne lehetősége, ha saját vágóhidat létesít, vagy a disznót elviszi a legközelebbi üzembe. Így azonban ismét elvész egy ősi magyar hagyomány - mondta a Magyar Hírlapnak Zalai Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) főtitkára. "Ez a tevékenység elsősorban a kevesebb pénzből élő vagy munkanélküli falusiaknak biztosít némi, havi hatvan-nyolcvanezer forintos többletpénzt, ám ők nem tudnak majd megfelelni a tervezett előírásoknak. Ha pedig képtelenek falusi vendéglátásból megkeresni például a téli tüzelőre valót, majd legfeljebb ők is szociális segélyért állnak sorba az önkormányzatnál" – érvel a szakember. A FATOSZ munkatársai jelenleg is dolgoznak a jogszabály szövegén.
A szövetség szakemberei egy ajánlást készítenek, ám az már csak a jogszabály fogalmazóján múlik, miként bírálja felül és hogyan "tálalja" ezt a döntéshozóknak. Zalai Andrea szerint a rendelettervezet nem életszerű, mert a külföldi és magyar vendégek éppen azért vesznek részt disznóölésen és az abból készített lakomán, pálinka- és borkóstolón, mert semmivel sem összehasonlítható hangulata van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


