Laborc ment, a botrány a régi
Ficsor: ez személyes döntés volt!
Ficsor Ádámnak nem állt szándékában menesztenie Laborc Sándort - a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt arra a felvetésre jelentette ki a Népszabadságnak, hogy Laborc Sándor sokak szerint azért kérte felmentését, hogy ne menesszék.
2009.07.22 07:47NépszabadságA lap szerdai számában olvasható interjúban a miniszter kifejtette: Laborc lemondását személyes döntésnek tekinti, amit "annál részletesebben", mint eddig tette, nem szeretne kommentálni.
Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy Laborc Sándor munkásságát szerinte nem lehet és nem is szabad kizárólag az UD Zrt.-ügyön keresztül megítélni.
Szerinte Laborc rendkívül hasznos munkát végzett az NBH szervezeti megújításáért, amely hatékonyabb és rugalmasabb lett. Irányítása alatt a hivatal lényegesen több műveletet hajtott végre, mint azelőtt.
"Komoly sikereket értek el - mint azt a Magyarok Nyilai csoport ügye is mutatja - a szélsőségesekkel szembeni harcban is" - hangoztatta Ficsor Ádám.
A lap azon kérdésére, hogy az NBH főigazgatójának lemondása s az a tény, hogy ezt el is fogadták, azt a látszatot kelti, mintha az UD-ügyet elbukta volna az NBH, Ficsor Ádám emlékeztetett arra, hogy a céget érintő több ügyben is tart még a nyomozás.
"Laborc úr azért kérte felmentését, mert az a munka, amit ebben az ügyben az eljáró hatóságok részéről tapasztalt, a továbbiakban már nem teszi lehetővé, hogy úgy végezze tovább a dolgát a jövőben, mint ahogy azt eddig tette.
A történteket én inkább úgy értelmezem, a főigazgató úrnak meggyőződése, hogy az ő feljelentése megalapozott és helytálló volt, és hogy a szükséges nyomozati cselekmények el nem végzése vezetett az eljárások megszüntetéséhez, nem a feljelentés esetleges hiányosságai" - mondta a Népszabadságnak Ficsor Ádám, aki arra a vélekedésre is kitért, hogy egyesek szerint Laborc Sándor gyanúsított lehet az UD-ügy kapcsán.
Ennek kapcsán elmondta, hogy arról azért nincsen szó, hogy az ügyészség átköltözött volna a Szentkirályi utcába.
"Attól, hogy Demeter Ervin tényként fogalmazza meg a vágyait, azok még megalapozatlanok maradnak" - jelentette ki Ficsor Ádám a Népszabadságnak adott interjújában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


