Tanyabetörések - folyamatosan
Betöréssorozatot lepleztek le Csongrád megyében
Egy Mórahalom környéki tanyabetörés sorozatot sikerült felderítenie a Szegedi Rendőrkapitányság mórahalmi nyomozóinak pénteken éjszaka; a gyanúsítottak több mint fél tucat betörést ismertek be - közölte az MTI-vel a rendőrség szombaton.
2009.07.18 10:29MTISzenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: egy ásotthalmi lakos csütörtökön értesítette őket, hogy éjszaka valaki betört a tanyájukba, ahonnan készpénzzel, arany ékszerekkel és elektromos szerszámgépekkel távozott, mintegy fél millió forint értékű kárt okozva.
A mórahalmi nyomozók kiderítették, hogy a tanyáról ellopott ékszereket az egyik mórahalmi ékszerboltba adta be egy ismeretlen. Az eladótól kapott részletes személyleírás alapján a nyomozók felismerték a harminchárom éves ruzsai gyanúsítottat. Előállítását követően kiderült, hogy a férfinek társa is volt. A harminckilenc éves mórahalmi férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Szintén a nyomozás során kiderült, hogy utóbbi elkövető egy másik társsal, egy tizenhét éves mórahalmi fiatalemberrel további hét tanyabetörésben volt tettes.
A Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrse a két felnőtt férfit lopás megalapozott gyanújával őrizetbe vette, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A betöréssorozat valamennyi részletének felderítése jelenleg is folyamatban van - tette hozzá a hadnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


