"Szocialista politikusnak ez feldolgozhatatlan"
Fidesz: ne az MSZP határozza meg, hogy mit mondjunk!
Egy demokráciában nem az MSZP határozza meg, hogy ki mikor és mit mond - közölte az MTI-vel a Fidesz-frakció Nyakó István csütörtöki nyilatkozatára reagálva. Az MSZP szóvivő azt mondta: pártja azt várja Orbán Viktortól, hogy Tusnádfürdőn a Jobbikról mondjon véleményt.
2009.07.16 16:31MTIA Nyakó Istvánnak címzett "Kérjük, olvasson!" felszólítással kezdődő közleményben a Fidesz úgy fogalmaz: "Bár ez egy szocialista politikus számára még húsz évvel a rendszerváltoztatás után is bizonyára feldolgozhatatlan, illetve fájdalmas is, ennek ellenére egy demokráciában nem az MSZP határozza meg, hogy ki mikor és mit mond."
A közleményben az MSZP szóvivőjének figyelmébe ajánlják a Fidesz honlapján is megtalálható, a párt kongresszusa által elfogadott, Fundamentumok című elnöki program egyik pontját - "egyik legfontosabb láncszemét" -, amely az önálló kormányzás gondolatát rögzíti. A dokumentum e pontja így hangzik: "A Fidesz megcélozza a saját program alapján álló, önálló kormányzást, és mint eddig, ezután sem köt koalíciót a kommunista diktatúra utódpártjával és a szélsőségekbe hajló jobboldali pártokkal." A Fidesz-frakció közleményében emlékeztetett Orbán Viktor szombati, a párt országos választmányának tisztújító ülésén elmondott beszédére, amelyben az előbbi gondolatot "egészítette ki" a Fidesz elnöke azzal, hogy ha lesz olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja.
Nyakó István csütörtökön az MTI-nek úgy fogalmazott: Orbán Viktor a bálványosi szabadegyetemen mindig kinyilatkoztatásokat tesz: itt szokta elmondani azokat "az aranyköpéseket", amelyek a magyar szélsőjobb fülének és szívének oly kedvesek. Ha Orbán Viktor nem csak "vakításnak" szánta a mondatait, bizonyítsa tettekkel: mondja fel a Fidesz és a Jobbik politikai együttműködését minden önkormányzatban most, a tusnádfürdői szabadegyetemen - fűzte hozzá az MSZP szóvivője.
A romániai Tusnádfürdőn a héten kezdődött jubileumi XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron ("Tusványoson") részt vesz Orbán Viktor is. Az MTI úgy tudja, hogy a szombaton Traian Basescu román államfő is jelen lesz azon a vitán, amelynek keretében a Fidesz elnöke megtartja immár hagyományosnak mondható előadását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06