Miért kell az adományok után adózni?
Fidesz-KDNP: a kormány magas ívben lesajnálja a rászorulókat!
A szocialisták nem tartják fontosnak a szociálisan rászorulók támogatását, különben nem adóztatták volna meg az adományokat - közölte Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője.
2009.07.15 13:32MTIHa az MSZP valóban fontosnak tartaná a szociálisan rászorulók támogatását és nem csak a választási pártkassza feltöltése lenne a cél, akkor nem adóztatták volna meg az adományokat, valamint nem akadályozták volna meg az adományok áfájának Fidesz és KDNP által javasolt eltörlését - írta közleményében a kereszténydemokrata politikus.
Soltész Miklós kitért arra, hogy szerdai sajtóhírek szerint több mint harminc százalékkal esett vissza a különböző cégek által karitatív célokra felajánlott adományok mennyisége az utóbbi egy évben, amióta az ajándék utáni áfát be kell fizetni a költségvetésbe.
Az ellenzéki képviselő szerint láthatóan nem gondolja komolyan a Bajnai-kormány az egyébként éppen a szocialisták tevékenysége miatt nehéz helyzetbe kerülő, szociálisan rászoruló emberek támogatását akkor, amikor "politikai adócsalásával ellehetetleníti az adományozások rendszerét".
A KDNP-s politikus ismételten felszólította a kormányt és az MSZP-t, hogy fejezze be a hazudozást a krízislapról, az ugyanis nem más, mint a szocialisták választási pártkasszája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


