Permetezett kukorica a strandokon?
Vigyázni kell a Balaton melletti kukoricaárusokkal - permetezett termék a piacon?
Riadót fújták a Balaton-környéki gazdák, mert földjeikről nagy mennyiségben lopják a kukoricát, s attól tartanak, hogy a növényvédő szerrel kezelt, még tejes takarmánykukorica a strandokon jelenik meg - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
2009.07.15 10:20Somogyi HírlapA strandolók egészségét féltő gazdák felvetésére reagálva Tóth István, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője azt mondta: utánanéznek annak, hogy tartalmazhat-e egészségre káros anyagot a kukorica. Az ellenőrzött táblákban azonban eddig még nem találtak határértéken felüli növényvédőszer-maradékot.
Az igazgató tudomása szerint előfordul az is, hogy a termelők azért kiáltanak farkast, mert nem tudják megvédeni a táblát a tolvajoktól; ezért állítják, hogy rovarölő szerrel permeteztek. Ezt a Balatonhoz közel termelő gazdák visszautasították.
Lendvainé Boldizsár Anna, az egyik siófoki árus szerint el sem lehetne adni a takarmánykukoricát a parton, de nem is érdemes kockáztatni, hiszen a hatóságok folyamatosan vizsgálódnak. Az idei szezonban csövenként 400 forintba kerülő főtt kukorica vásárlását a siófoki árus csak engedélyt tanúsító kitűző viselőjétől ajánlja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


